Google+ Google+

2016. április 9.

Izsópos cukkini pogácsa


Itt a mi hozzájárulásunk egy tejes svédasztalos vacsorához: cukkini pogácsa. Persze reggelire is kitűnő ez az izraeli módra elkészített görög finomság :)

Hozzávalók:
  • 700 g cukkini a héjával, durvára reszelve
  • 3 szár zöld hagyma, apróra vágva
  • 150 g összemorzsolt bolgár sajt
  • 1/2 csésze reszelt pecorino sajt
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál izsóp levél
  • 1 csésze zsemlemorzsa
  • 1/4 citrom
  • olaj
  • őrölt fekete bors
Elkészítés:
  1. Összekeverjük a fasírthoz valókat (a citromon és olajon kívül mindent), és két órára hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjen.
  2. Olajat melegítünk egy serpenyőben, két evőkanál segítségével lágy gombócokat készítünk a masszából, majd azokat közepes lángon, mindkét oldalán kb. 2 percig sütjük, míg arany színt kapnak.
  3. Megszórjuk frissen facsart citromlével, és melegen, vagy szobahőmérsékleten tálaljuk.
Lehetőségek:
  • Pecorino helyett parmezánt is reszelhetünk.
  • Izsóp levelek helyett kaporral, vagy szárított mentával is dolgozhatunk.
  • Zsemlemorzsa helyett 4 szelet vízben áztatott és kifacsart kenyér is használható.

Forrás: hashulchan.co.il

2016. április 2.

Japán naspolya sütemény


Aki a jeruzsélemi hegyekben, Felső-Galileában, a tengerpart mentén, vagy a Negev sivatag északi részén az utóbbi napokban narancssárga gyümölcsökkel roskadozó fákat lát, az nyilván tudja, hogy mi ennek az oka. Éppen tart a - nagyon rövid! - seszek (magyarul japán naspolya) szezon, úgyhogy siessünk naspolya-süteményt készíteni! :)

Hozzávalók:
  • 24 cm átmérőjű süteményforma
  • kb.1/2 kg megfelezett és kimagozott japán naspolya (seszek), 
  • 2 evőkanál vaj vagy margarin
Tésztához
  • 400 g (3 csésze) önkelő liszt
  • 1/2 csésze (100 g) cukor
  • 100 g vaj (vagy margarin)
  • 2 tojás
  • 1 csésze (240 ml) tejszín
Elkészítés:
180 fokra előmelegítjük a sütőt. Megkenjük a serpenyőt vajjal vagy margarinnal.
Egyenletes masszává keverjük a tésztához valókat - konyhai robotgéppel, mixerrel, vagy kézzel/kanállal. Fontos, hogy a lehető legkisebb mértékben dolgozzuk meg, mert a túlzott keverés elrontja a sütemény szellősségét, könnyedségét.
Felolvasztunk a tepsiben 2 evőkanálnyi vajat (vagy margarint), hozzáadjuk a félbevágott japán naspolyákat és alacsony lángon 2-3 percig pirítjük, majd megfordítjuk és a másik oldalát is további 2-3 percig sütjük.
A vágott oldalukkal felfelé elrendezzük a japán naspolyát a süteményformában.
Nyomózsákba tesszük a tészta keveréket, rányomjuk a naspolyára és a végén olajos kézzel kicsit megnyomkodjuk.
30-35 percig sütjük, míg a sütemény közepébe szúrt fogpiszkáló szárazon jön ki.
Miután kihűlt, egy tálra fordítjuk a kész süteményt.

recept:

עונת השסק (הקצרה) בעיצומה, זה הזמן לנצל אותה!בפוסט המלא השבוע (הלינק בתגובות) מתכונים נוספים לטארט שסק עם בצק שקדים וסל...
Közzétette: ‎סיר לשבת עם אסנת לסטר‎ – 2016. április 1.

2016. február 7.

Vidám bulgur és cékla saláta

az áfonyát a kép készítése után adtuk hozzá :) - fotó: frankpeti

Jó kis móka elkészíteni és elfogyasztani is ezt a szín- és zamatgazdag, magas tápértékű könnyű salátát, mely ideális valami ünnepi vacsora kiegészítőjeként, de munkába vitt meleg ebédnek is tökéletesen megfelel. Nyugodtan bolondozhatunk mindenféle fűszernövénnyel, bátran dúsíthatjuk metélő- és mogyoróhagymával, korianderrel, de még kaporral is.

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • 1 csésze bulgur
  • 1 maroknyi kimagozott fekete olívabogyó
  • 1 kis marék szárított áfonya, vagy fekete mazsola
  • 1 kis marék fenyőmag, vagy vékonyra vágott mandula
  • 1 maroknyi durvára vágott mentalevél
  • 1 maroknyi apróra vágott petrezselyem
  • 1 közepes méretű főtt cékla apró kockákra vágva
  • friss citromlé és olívaolaj, fűszerek
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés:

Felforralunk másfél csésze vizet, beletesszük a bulgurt és alacsony lángon körülbelül öt percig főzzük. Elzárjuk a tüzet, majd 15 percet várunk, míg a bulgur elnyeli az összes folyadékot (főzhetjük bő vízben is, mint a tésztát, majd leszűrjük).

Kisebb szemű bulgurt érdemes az alábbi módon elkészíteni: a bulgurt egy tálba helyezzük,  forró vizet öntünk rá, hogy az 2 cm magasságban lefedje a szemcséket, letakarjuk egy tányérral, és 10 percig ázni hagyjuk, amíg a bulgur megpuhul.

Apróra vágjuk az olajbogyót.
Egy tepsiben közepes lángon 2-3 percig aranysárgára pirítjuk a fenyőmagot (vagy mandulát).

A kész burgult még melegen áttesszük egy nagyobb tálba, és hozzáadjuk a kockára vágott céklát, a fűszernövényeket, olívabogyót, áfonyát és a mandula nagy részét.

Összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd ízlés szerint olívaolajat és citromlevet öntünk rá.
Frissen tálaljuk, végül enyhén pirított fenyőmaggal, valamint mentalevéllel díszítjük.

2016. február 2.

Húsgombóc csicseriborsó és padlizsán mártással


Húsgombóc, sült padlizsán és főtt csicseriborsó önmagukban is finom ételek, de mi történik, ha kombináljuk őket? Nem meglepő, hogy mennyei receptet kapunk. A húsgombóc magába szívja a padlizsán ízét, a padlizsán a csicseriborsó aromájából vesz át, emez meg a húsgombóc zamatát kölcsönzi. Aztán kezdhetjük e kört elölről, de megfordítva is. Szóval mennyei esszencia. Mondtam már?
Külön élvezet a főétel elfogyasztása után kenyérrel kimártogatni a megmaradt mártást :)

Hozzávalók 4-6 személyre

Húsgombóc:
  • 1 kg friss darált marhahús
  • 6 gerezd összezúzott fokhagyma
  • 1 tojás
  • 1/2 csésze apróra vágott koriander (vagy petrezselyem)
  • 1 evőkanál római kömény
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál őrölt fekete bors
  • 1 teáskanál baharat (arab-izraeli fűszerkeverék, fő összetevői: szegfűszeg, fahéj, szegfűbors, fekete bors, egyes változataiban a szerecsendió, a kardamom, a kömény és még a száraz koriander is megtalálható)
  • 1 teáskanál paprika
  • 3 evőkanál zabpehely vagy zsemlemorzsa
Mártás:
  • 1 nagy padlizsán
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 fej vöröshagyma, csíkokra vágva
  • 1 teáskanál római kömény
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 3 csésze víz
  • 1 evőkanál zöld curry krém (kihagyható, de nem ajánlatos)
  • 1 teáskanál só
  • őrölt fekete bors
  • 2 csésze főtt csicseriborsó

Elkészítés:

Nagyobb kockákra vágjuk a padlizsánt és olajban aranybarnára pirítjuk (másik lehetőség: olajat spriccelünk a padlizsánra, majd 180 fokra előmelegített sütőben fél óráig sütjük).

Jól összekeverjük a húsgombóchoz valókat és a masszából golyókat formálunk.

A mártás elkészítéséhez nagy, lapos serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, majd a hagymát aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a köménymagot, kurkumát, szójaszószt, curryt, vizet, sót, borsot, mindezt összekeverjük, forrásba hozzuk, majd lejjebb vesszük a tüzet.

Beletesszük a csicseriborsót, ráhelyezzük a húsgombócokat, majd erre a padlizsán kockákat. Félig lefedjük, és körülbelül 35 percig főzzük , amíg a húsgombóc puhára fő (ha sűrűbb mártást szeretnénk, a főzés utolsó 10 percében távolítsuk el a fedelet).





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...