Google+ Google+

2014. október 28.

Kapribogyós-koktélparadicsomos tészta



A kemping Sangria és a Dahl után a sivatagos sorozat harmadik, és egyben utolsó része következik, mely szintén Timitől származik:

A főzéshez mindig keresem azokat a hozzávalókat, amik hagyományosak, helyben beszerezhetőek. A Júdeai-sivatagban járva alig lát növényt az ember, a kékeszöld levelű tövises kapri bokrokkal azonban tele van. A tövises kapri híres arról, hogy a legdurvább körülmények között is képes megélni, szinte elpusztíthatatlan. Izrael ősatyái ezért a Talmudban előszeretettel hasonlították az izraeli nemzet szívósságát a kapri bokorhoz.

A kapribogyó a kapri bokor virágbimbója savanyúságként elkészítve. A Mediterráneumban, Kelet-Afrikában, Dél-Kelet-, és Közép-Ázsiában a szabadban szedhető. Akit érdekel, ezen a linken megtalálja, hogyan lehet házilag savanyítani a kapribogyót.

A kapribogyó jellegzetes ízét a fermentáláskor felszabaduló mustár olaj adja. Magas flavonoid tartalma (pl. rutin) segíti az immunrendszert. Míg az ókori görögök az étkezések mellett a gázképződés ellen fogyasztották, az izraeli hagyomány a bokor termését afrodiziákumként tartja számon. A kapri gyümölcs héber neve (אֲבִיּוֹנָה) egyben orgazmust, illetve libidót is jelent, bár már a Talmudban is említették, hogy ez igazából átverés.

A kapribogyós-koktélparadicsomos tészta kirándulások alkalmával kiválthatja a már unalmas szendvicset. Hűtőlábában néhány napot, de hűtőláda nélkül is kibír 1-1,5 napot, hidegen is finom. Aki gazdagabban szereti, az tonhalat is adhat hozzá vagy a főzés közben vagy akár a kirándulás alatt konzervből. Kemping-ételnek sem utolsó. Csak tészta, fokhagyma, kapribogyó és a koktélparadicsom kell hozzá, és ezek szintén hűtő nélkül is tárolhatóak.


2014. október 24.

Hummusz és csípős mártás


Annak ellenére, hogy izraeli konyha-blog vagyunk, és a hummusz talán a legismertebb izraeli ételek egyike, mégis ezen a felületen valahogy nagyon érdemein alul van reprezentálva e méltán híres csicseriborsó-krém finomság (1 hummusz recept, 2 hummusz recept). Ezen az arányon szeretnék most javítani kicsit.

Munkahelyemen szinte hetente tartunk hummusz-műhelyt különféle fontos vendégeknek (véleményformáló újságírók, neves séfek [nevessétek], nívós külföldi vendégek, vagy többszázezres követővel rendelkező konyha-bloggerek). A rövid salátagyári séta után a vendégek körbeállnak vagy ülnek a laborunkban egy munkafelületet (mondjuk inkább jól felszerelt konyhának nevezném, mert semmi labor jellege nincs), és Sarit, vicces kolléganőm, aki kémkedésképpen két hónapot dolgozott egy arab hummuszos konyháján, röviden bemutatja hogy hogyan készítjük a hummuszt. Nem csalás, nem ámítás, semmi trükk, és a végén a vendégek ájuldozva dicsérik az eredményt, hangsúlyozva, hogy a legjobb hummusziákban (hummusz bár) sem ettek jobbat. És persze egy morzsát sem hagynak az asztalon…
Itt egy az egyben Sarit nagy sikerű receptjét közlöm:

2014. október 20.

Dahl


A sivatagi sorozat második részét Timi adja elő:

A lengyelországi askenáz vagy a spanyolországi szefárd zsidóság vándorlásainak története innen-onnan eljut az európai ember fülébe. A keleti, ázsiai zsidóság útja már kevésbé ismert. Párom családja is keletről származik, eredetileg Irakból, ám párszáz évet mielőtt Izraelbe telepedtek volna Kalkuttában, Indiában töltöttek.

Téli péntek estéken, amikor a lakásban is csak alig van 16 fok, párom édesanyja forró, aranyszínű dahl-t készít, az indiaiak leggazdagabb hétköznapi fogását. Indiában tájegységek szerint eltér, hogy milyen lencséből készítik. Északon, a Pakisztánhoz közeli Punjab tartományban az egészen lilás-fekete lencsét használják, máshol a feles vörös lencsét. Ahány ház, annyi fűszerezése ismert ennek az egyszerű ételnek, elrontani nemigen lehet.

Amikor Frank Peti elhívott túrázni a Júdeai-sivatagba rögtön az jutott eszembe, a dahl kiváló étel a tábortűzhöz: az összes hozzávaló eláll akár hetekig is a melegben, nagyon tápláló, egészséges, és minimális munkával elkészíthető étel.

No, essünk is neki! Összeírtam ugyan öt főre nagyjából a mennyiségeket, de minden alkalommal, amikor dahl-t készítek, csak úgy érzésre teszem bele a hozzávalókat. Mondom, elrontani nem lehet.

2014. október 16.

Izraeli Camping Sangria


Néhány régi és új barátommal három napon és három éjszakán át a Júdeai sivatagban túráztunk. A magas, Holt tengerre gyönyörű kilátást nyújtó hegyeken, és a félelmetesen mély szurdokokban való csatangolás után az éjszakákat mindig tábortűz körül, vidám hangulatban töltöttük (a frankpeti.net blogon majd részletesen beszámolok a túráról...). A közös vacsorákhoz mindenki hozott magával valamit, és elhatároztuk, hogy ezekből hármat bemutatunk itt egy háromrészes sorozatban.

2014. szeptember 6.

Izraeli arab konyha


Nemrég a munkahelyem jóvoltából elmehettem az izraeli ételfotózás egyik legismertebb alakjának, Dan Peretz-nek az előadására. A fenti fotót a Yafo-i (Jaffa) El Jamila, hagyományos arab konyhára specializálódott étteremben készítette. Az alábbi ételféleségek nagy része a zsidó - főleg a keleti, de sokszor az askenázi zsidó - otthonban is megtalálhatóak.

2014. július 18.

Sütőben sült zöldség-pogácsák



Miközben a Hamasz rakétáival szemben az életünkért harcolunk, az egészségünkért is tehetünk valamit ezekkel a meglepetésekkel teli, nem olajban sült, és a legfontosabb, nem hízlaló gombócokkal!



2014. június 3.

Olajbogyós gombócok


Feleségem készítette ma reggel ezeket a finomságos olajbogyó gombóckákat. Azonnal bekapkodtuk őket, és estére is rendeltünk még egy adagot :)
Sávuótra is ideális előételként, vagy uzsonnára.

2014. május 28.

Sávuót: Sajtos brokkolis Casserole


A Sávuót (Hetek) zsidó ünnep kulináris részét Izraelben főként a tejes alapú ételek jellemzik. Ilyenkor sok sajtos Casserole-t, mindenféle tésztákat, túrótortát, gyümölcsöket, süteményeket eszünk, melyek rendszerint rengeteg zsírt és kalóriát tartalmaznak.

De jó hír, hogy lehet finom ünnepi ételeket készíteni alacsony zsír- és kalóriatartalmú, ugyanakkor kalciumban és fehérjékben gazdag alapanyagokból is. Szerintem egyszerű és egészséges recept ötlet a zöldségekből és alacsony zsírtartalmú sajtokból készült Casserole. Sokféle zöldséget keverhetünk össze, például: gomba, hagyma, póréhagyma, karfiol, brokkoli, cukkini, édes burgonya, sütőtök és sárgarépa..., hozzáadunk tojást, és legfeljebb 5%-os sajtot (pl. Tejföl, bolgár sajt, Cfatit, ...), aztán be a sütőbe.

Ha az ünnep folyamán mégis kalóriadús finomságokkal megrakott asztalhoz kerülnénk, nem kell megijednünk, nyugodtan megpakolhatjuk a tányérunkat azzal, amit a leginkább szeretünk, aztán másnap visszatérhetünk a szokásos egészséges táplálkozásunkhoz, természetesen sok testmozgással kiegészítve.

2014. május 25.

Pitás és sajtos gomba

Nemrég egyik munkatársam összedobott magának valami gyorsat reggelire, és engem is megkínált vele. Nem tudok ellenállni, muszáj veletek is megosztanom ezt a gombás sajtos pitás receptet...

2014. május 18.

Lág báómer, tábortűz, és Sabich :)



Most egy nagyon gyors post következik, mert mindjárt itt a Lág Báómer-i tábortűz, ahol ugye lendületes kaját készítünk. Tudjátok mi az a Sabich? Iraki eredetű népi étel, ami nagyon elterjedt Izraelben, különösen a keleti zsidók körében, de a mi askenázi konyhánkban is meghonosodott, mert fenséges az íze. Tudjátok, hogyan kell elkészíteni? Ha nem, akkor nem hiába vettük fel a folyamatot egyik barátom udvarán.

2014. május 16.

Vörös quinoa és pézsmatök saláta


A vörös quinoa-t szinte bármivel párosíthatjuk, biztos nagyon finom lesz, és ha sikerül nem túlfőzni, kissé ropogós, diós íze egyenesen a mennybe repítheti a legnagyobb ínyenceket is. Itt most pézsmatökkel adtuk össze a "Gabona Anyját" :)


2014. május 10.

Csirkemáj tésztával, vörösbor mártással és zsályával

A csirkemájat általában burgonyapürével és gazdag mártással esszük, vagy ha tésztához húst csatolunk, akkor az rendszerint apróra vágott csirkemell, de most csirkemájat fogunk készíteni tésztával, vörösborral és zsályával. Lehet, hogy nagyon egyszerűnek tűnik az adag, de ha elkészül, meglátjátok, hogy kapásból lehet ünnepi fogásként is tálalni...

Hozzávalók (4 személyre):
2 pohár száraztészta
500g csirkemáj
1 pohár vörösbor
4 gerezd szeletelt fokhagyma
3 evőkanál datolyaméz
2 evőkanál olívaolaj
4 zsályalevél
20 dió
Só, bors

Elkészítés:
A gyártó utasításai szerint kifőzzük a tésztát, és félretesszük.
Serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon kb. 2 percig pörköljük a diót, majd hozzátesszük a csirkemájat és további 2 percig pirítjuk.
Hozzáöntjük a vörösbort, aztán beletesszük a fokhagymát, a datolyamézet, és magas lángon mintegy 4 percig főzzük, míg lecsökken a bor mennyisége. Sóval borssal fűszerezzük.
Hozzáadjuk a tésztát, majd a zsályaleveleket és további 2 percig főzzük.
Tratataaam! kész is vagyunk :)


Recept: Saul Ben Aderet séf - Ynet
Fotók: smithratliff.com

2014. május 3.

Quinoa - mi az?

Quinoa saláta

Mivel itt Izraelben nagyon sok quinoa-t fogyasztunk, de a magyar irodalomban semmit nem találtam róla, mielőtt néhány receptet közölnék, röviden összefoglalom nektek amit a növényről tudok.

A Quinoa (ejtsd: kinoa, tudományos neve: Chenopodium quinoa) a libatopok (vagy nevezik libaparéjnak, régebben libatalpnak -Chenopodium) fajába, a disznóparéjfélék (Amaranthaceae) családjába tartozó egyvirágú növény.

A Quinoa növény
Bár a quinoa az árpa, búza és kukorica mellett gabonaként kerül a piacra, valójában nem tartozik a gabonafélékhez (ugyanez igaz a hajdinára is).

Száraz vörös Quinoa
A quinoa a Dél-Amerikai Andok hegységből való, ahol már közel 6000 évvel ezelőtt fontos táplálékforrás volt. Neve a kecsua nyelvből származik, és mai formája az eredeti Kinwa név spanyol kiejtéséből alakult ki.

Főtt vörös Quinoa
A quinoa növény rendkívül szívós, és a legzordabb környezetben is képes megélni, ezért tud könnyen növekedni az Andok 4000 méter tengerszint feletti magaslatain is.

A quinoa szent volt az inkák számára, a "Gabona Anyjának" ​​(Chisaya mama) hívták, és hagyomány volt, hogy minden évben a császár vetette el az első magvakat. A növényt az inka bálványoknak áldozati ajándékként is bemutatták.

Dél-Amerika spanyol meghódítása után az inkák a quinoa szent volta miatt megtiltották, hogy termesszék azt, míg a spanyolok állati takarmányként használták a növényt. Ma Peruban és Bolíviában termesztik a legtöbb quinoa-t.

Főtt fehér Quinoa
A magvak tápértéke nagyon magas. Ellentétben a búzával (ami lizin aminosavban szegény), a quinoa az összes fontos aminosavban gazdag, ezért nagyon magas a fehérjetartalma. Magas a rost, foszfor, vas és magnéziom tartalma is. A quinoa nem tartmalmaz glutént.

Tápanyagtartalom 100 g-ban:

Víz 13 g
Energia 368 kcal
Fehérje 14 g
Szénhidrát 64 g
Zsír 3,3 g
Koleszterin 0 mg
Rost 7 g
Vas 4,6 mg
Kalcium 47 mg
Magnézium 197 mg
Foszfor 457 mg
Kálium 563 mg
Cink 3,1 mg

Követhetsz minket a +Izraeli Konyha Blog oldalon is.
fotók: Google

2014. április 18.

Brokkoli és kecskesajt casserole


Most így pesach táján is elkészíthetjük ezt a pofonegyszerű, de mennyei ízű brokkolis-sajtos pitét.

Hozzávalók (kb. 26 cm átmérőjű kör-formához):
500 g brokkoli (friss vagy fagyasztott, tökmindegy)
1/2 pohár zöld hagyma
50 g kecskevaj (vagy csak vaj)
250 g sajt 5%-os kecsketejből
200 g tejföl
150 gramm 5%-os kockákra vágott cfáti sajt (cfatit: sós, félkemény izraeli sajt - Tzfat cheese)
3 tojás
3 evőkanál kukoricakeményítő
Só, bors

Elkészítés:
180 fokra előmelegítjük a sütőt
Rövid ideig forró vívbe áztatjuk a brokkolit.
Egy kevés kecskevajon megpirítjuk a hagymát, majd rövid sütés erejéig hozzátesszük az áztatott brokkolit.
Külön tálban egységes masszává keverjük a sajtokat, a tejfölt, a tojást, a kukoricakeményítőt, a zöldhagymát, a sót és a borsot.
A brokkolit is a masszához keverjük, majd mindezt egy vajjal megkent tepsibe öntjük és 30 percig sütjük.

Kellemes Pesach-ot :)



(forrás: zuriel.co.il)

2014. április 6.

Sült édesburgonya szójaszósszal, mézzel és gyömbérrel


Az édesburgonya elválaszthatatlan része a konyhánknak, mindig van belőle 2-3 darab raktáron, hogy a gyakran fellépő batata- sóvárgáskor azonnal kéznél legyen.
Az alábbi édeskés, különlegesen ízesített sült édesburgonya (héberül -batata) köret amennyire könnyen elkészíthető, annyira nehéz megállni, hogy együltében mindet elpusztítsuk.

Hozzávalók (6 személyre):
1 kg ( 5-3 db) édesburgonya
1 marék apróra vágott petrezselyem

Mártáshoz:
1/2 pohár szójaszósz
2 nagy evőkanál méz
2 gerezd tört fokhagyma
1/2 kiskanál édes paprika
1/3 kiskanál őrölt gyömbér
1/3 kiskanál őrölt fekete bors
2 evőkanál víz

Elkészítés:
180 fokra melegítjük a sütőt.
Meghámozzuk az édes burgonyát és kb. 1 cm vastag hasábokra vágjuk.
Minden mártáshoz valót összekeverünk egy tálban, hozzáadjuk az édes burgonyát és jól elkavarjuk, hogy a szósz mindent beborítson.
Mindezt belehelyezzük egy tepsibe, lefedjük alufóliával, és 50 percig sütjük.
A sütőből kivesszük a tepsit, leszedjük az alufóliát, a sütőt felső grill módra állítjuk, majd további 10 percre visszatesszük, hogy az édesburgonya aranyló színt kapjon. Végül kivesszük, megszórjuk petrezselyemmel és melegen tálaljuk.



(forrás: xnet)

2014. március 30.

Tahini aprósütemény


Közvetlen a hétvége előtt, Sarit, az egyik munkatársnőm a konyhában pont olyan mennyei tahini sütiket rázott ki könnyedén, melyeket feleségem is gyakran készített az utóbbi időben. Most rólatok sem feledkeztem meg, ezért mobillencsevégre kaptam a végeredményt. Íme a recept:

Mi kell hozzá?
2 pohár liszt
¾ pohár tahini
½ pohár cukor
100 g vaj

Hogyan?
Mindent egyenletesen elkeverünk, kis golyókat gyúrunk, majd sütőben 15 percig sütjük őket.
Valami rácson lehűtjük, meghintjük porcukorral és tálaljuk.
Amilyen könnyű, olyan gyors. Ja, és mennyei, mondtam már?
 

2014. március 28.

Napóleon desszert argentín stílusban


Főnököm élettársa nemrég nyitott Tel Aviv-ban egy delikáteszt (Goodies), ahol kellemes belső térben lehet válogatni a finomabbnál finomabb bor-, sajt-, kolbász-, és egyéb különlegességek között. A nő receptjei közül való az alábbi sütemény, mely a lehető legfranciásabb desszert argentín értelmezése, ahol az epret a trópusi beütésű kókusszal készített karamell váltja fel.

Hozzávalók:
  • 1 csomag leveles tészta (lehetőleg vaj alapú) 
  • 3/4 pohár tejszín 
  • 1 evőkanál porcukor 
  • 2 banán 
  • 1/2 pohár karamell 
  • 1/2 pohár kókusz 
  • Porcukor a díszítéshez
Elkészítés:
160 fokra előmelegítjük a sütőt és körülbelül 10 percig sütjük a kókuszt, mig kissé aranyló lesz (közben két percenként megkeverjük, hogy oda ne égjen), aztán lehűtjük.
A leveles tésztát 6 darab, kb. 6x10 cm-es téglalapra vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 200 fokon 5 percig sütjük. 180 fokra csökkentjük a hőmérsékletet és a tésztát további 10-15 percig a sütőben hagyjuk, míg megduzzad és barnás színt kap. Lehűtjük.
Robotgépben felverjük a tejszínt és a porcukrot, míg szilárd állagú habot kapunk.
Szeletekre vágjuk a banánt.
Hosszában kettévágjuk a levelestésztákat, így 12 darab lesz.
Négy levélre kenünk a krémből, arra banánt, karamellt és pirított kókuszt teszünk.
Az egész tetejére még egy levelet helyezünk.
Az előző réteget megismételjük, majd végül a tetejére teszünk még egy levelet, és erre porcukrot szórunk.

(fotó: boaz lavi)

2014. február 23.

Quinoa és Tofu saláta



Egy remek hideg saláta (enyhe ázsiai beütéssel), mely akár könnyű ebédnek is megteszi.

Hozzávalók:
2 pohár főtt quinoa
70 g apróra vágott pácolt gyömbér
1 köteg apróra vágott koriander
8 apróra vágott szárított paradicsom
150 gramm kockára vágott tofu
1 citrom lereszelt héjája
1 evőkanál szezámolaj
4 evőkanál szója
3 evőkanál citromlé

Elkészítés:
Minden hozzávalót egy saláta-tálba teszünk, összekeverjük és tálaljuk. :)

További vega-recept:
Sült krumpli Burayka

recept és fotó: ynet

2014. február 22.

Sült krumpli Burayka


A Facebook-on közzétett öt vega-fotó közül ez kapta a legtöbb like-ot.
A recept könnyen elkészíthető és nagyon finom, még a gyerekek is szeretik. A burikát vékony szivar tésztából (spring roll pastry, עלי סיגר) készítjük, mely szinte minden szupermarketben, vagy ázsiai boltban kapható.

Hozzávalók:
8 szivartészta
5 burgonya, lehetőleg Désirée fajta
5 evőkanál só
1 csokor apróra vágott petrezselyem
1/2 pohár olaj
só, bors

Elkészítés:
1. Először a tölteléket készítjük el: egy tepsiben elszórjuk a durva sót, belehelyezzük a burgonyát, aztán 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül másfél óráig sütjük.

2. Kettévágjuk a burgonyát és kikaparjuk a belsejét egy tálba. Lehűtjük, hozzáadjuk a petrezselymet, a sót és a borsot, és összekeverjük.

3. Egy serpenyőben közepes lángon olajat melegítünk, két kanálnyi tölteléket helyezünk minden tésztalevél közepére, és félhold alakúra hajtjuk. Mindkét oldaláról aranylóra sütjük, majd papírtörlőre tesszük.

További egyszerű vega-dolgok:

Quinoa és Tofu saláta
Égetett mángold és fehérrépa ragu
Bulgur és vöröslencse főttes
Portobello gomba lencsével, tahini szósszal és datolya krémmel

recept és fotók: ynet

2014. január 26.

Datolyás tekercs


Minden házban megtalálhatóak azok a finom kis sütemények, melyek legalább egy hétig elállnak a teáskanna, vagy a kávéfőző környékén. Ez alkalommal következzen egy egyszerű és finom recept: az Izraelben méltán népszerű datolyával, helyesebben datolyakrémmel töltött rolád, amit én nagyon gyakran majszolgatok a délutáni kávém mellé.

Hozzávalók:
2,5 pohár liszt
2 kiskanál sütőpor
1/2 kiskanál fahéj
1 evőkanál cukor
csipet só
200 g lágy vaj
1 doboz 27%-os tejföl

A töltelékhez:
Datolya-krém
(Ha nem kapható, elkészíthető, pl. így:
150g datolya /Medjool fajta/
1/2 pohár datolyaméz /datolya, cukor, víz/ 
1 evőkanál kókusz-, vagy repceolaj)

Tálaláshoz:
porcukor

Elkészítés:
Az összes tésztához valót beletesszük egy tálba és egységes masszává keverjük.
Labdává formázzuk és folpackba csomagolva laposra nyomjuk, aztán legalább egy órára, vagy akár egész éjszakára hűtőbe tesszük.
180 fokra előmelegítjük a sütőt, és egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A hideg tésztát két részre osztjuk.
Lisztezett felületen mindkét részt körülbelül 3 centi vastag téglalap formára nyújtjuk.
A tésztát egyenletes vastagságban megkenjük a datolyakrémmel, aztán roláddá tekerjük.
Egy éles késsel kis réseket vágunk a tésztába, beletesszük a tepsibe, és ugyanezt elvégezzük a másik tésztával is.
25-30 perc alatt aranylóra sütjük.
Hagyjuk kihűlni, mielőtt szeletekre vágnánk. Meghintjük porcukorral.
A sütemény zárt tárolóban több napig eláll.

recept: food.nana
fotó: Nomi Abeliovich


2014. január 18.

Padlizsán fasírt, ami nem falafel


Emelje fel a kezét aki nem szereti a padlizsánt! Senki... Pörkölt padlizsán, tűzön sült, tahinivel, paradicsomszósszal, majonézzel, tojással, és sok-sok mással, sokféleképpen... Szerintem ha Izraelben nemzeti zöldséget választanának, a padlizsán nagy eséllyel pályázhatna a címre.
Ez alkalommal úgy döntöttem, hogy padlizsán fasírtot készítek, ami csak kinézetre hasonlít a falafel gombócokra, a padlizsán textúrája lágy, és belül kellemes meglepetés vár ránk (pirított fenyőmag). Minden falat élvezet!

Hozzávalók (kb. 10 gombóchoz):
1 közepes padlizsán (a pörkölés után a padlizsán belsejét használjuk, mintegy 250-300 gramm "húst")
50 g pecorino sajt (vagy parmezán)
1 tojás
1 szelet kenyér (héja nélkül, vagy 2-3 evőkanál zsemlemorzsa)
1 marék pirított fenyőmag (kb. 30 gramm)
1 maroknyi petrezselyem (egy kis csokor)
só, bors
50g zsemlemorzsa
olaj a sütéshez

Elkészítés:

Tűzön megsütjük a padlizsánt. Ha mindenáron meg akarjátok spórolni a tűzön sütéssel járó koszt, párolni is lehet, vagy 30 percig 200 fokos sütőben sütni, de szerintem nem érdemes a tűzön pirításról lemondani, mert az illatok és az ízek bőségesen kárpótolnak majd.

Meghámozzuk a padlizsánt és apróra vágjuk a "húsát", hozzáadjuk a pecorino-t, a tojást, a fenyőmagot és a petrezselymet, majd egységes simára keverjük.


Hozzáadjuk a morzsolt kenyeret, vagy a zsemlemorzsát és ismét addig keverjük, míg egyenletes fasírt-pépet kapunk (ha túl nedves, adjunk hozzá zsemlemorzsát). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Olajat melegítünk egy mély edényben (kis edényt válasszunk, így elég kb. 300 ml olaj, és süssünk több fordulóval). Kézzel kis golyókat formázunk, megforgatjuk őket a zsemlemorzsában, és a forró olajban 2-3 percig sütjük őket, míg aranylóvá válnak. A fasírtokat papírtörlővel bélelt tányérra tesszük, és frissen tálaljuk.

Minden padlizsán-kedvelő el fog ájulni ezektől a "falafelektől". Az állag, az illat, az íz csodálatos, gyorsan elkészíthető (tudom, én is utálok olajban sütni, de ez tényleg ripsz-ropsz kész), és máris van egy pompás előételünk.
Aki szereti, tehet hozzá egy tört fokhagymagerezdet, és néhány friss mentalevelet is.
Csak óvatosan, nehogy véletlenül még tálalás előtt megegyétek a gombócokat...
Jó étvágyat!

ötlet: romina

Gyömbér tea

Tel Avivi hugom a városunkban járt, és kellemes esti séta után felugrott hozzánk egy kis eszmecserére.
- Mit iszol? - kérdeztem.
- Míg elkészítem a gyömbérteámat, szivesen megiszok egy kávét - felelte, és nyomban uralma alá vette a konyhát. Vagdosott, gyújtogatott, sürgött-forgott, én meg azon tűnődtem, hogy mit lehet annyit főzőcskézni egy sima teán. Ennyi energiával komplett vacsorát lehetne készíteni - gondoltam. A munka végén illemből belekóstoltam a kész italba, és teljesen beájultam tőle. Nyomban bezavartam hugomat a szobába, hogy máris írja számítógépre a receptet, hogy megoszthassam veletek e remek felfedezést. Mialatt ő az alábbi íráson szöszmötölt, megittam az összes teát...

Megpucoljuk és vékonyra szeleteljük a gyömbért (mennyiség ízlés szerint).
Teatojásba citromfüvet, zsályát, és mentát teszünk(ezek lehetnek szaritottak vagy frissek).
A fentiekkel vizet forralunk. Nyugodtan huzamosabb ideig forralhatjuk, hogy a gyömbérből minden hasznos dolog kifőjön. A felforralt vizhez filteres zöltdteát teszünk. Ezt is hosszabban bennehagyhatjuk. Kiöntjük a teát a csészébe, majd mikor már nem tűzforró, mézzel, és citrommal izesitjük (hogy ne rontsuk el se a méz, se a citromlé tápértékét). 
A gyömbér egyike a legegészségesebb dolgoknak: gyulladáscsökkentő, antibiotikum, kiváló influenza és megfázás megelőzésére illetve kezelésére, menstruális fájdalomcsökkentő, jó migrén kezelésére, állítólag méhnyakrák ellen is, és még számos előnye van.

fotó: google

2014. január 12.

Gesztenyés sütemény


A süteményhez használhatunk készen vett gesztenyemasszát (magyarországi szakácskodók, vagy magukról gondoskodó izraeli magyarok), de melegen javaslom házilag elkészíteni. Munkás, de megéri. Mivel én nem gondoskodom magamról, s nem hozatok Mo.-ról gesztenyemasszát, kénytelen vagyok a munkásabb verziót végigvinni. Szerintem ez finomabb,és garantált a tiszta gesztenye tartalom. Megjegyzem hogy a kóstolás a folyamat minden stádiumában különleges élmény: a sütőből kikerült meleg pirított gesztenye, a főzés utáni megpuhult omlós stádium, a telt és gazdag ízű kész massza... Mindez kárpótol a konyhában eltöltött plusz időért.

Hozzávalók:
6 tojásból piskóta

A krémhez:
7dl tej
2 tojás
4kanál cukor
4 púpos kanál liszt
2 csomag vaniliás cukor
150 g vaj (szobahőmérsékletű)
400 g gesztenyemassza (leírás lentebb)

A gesztenye massza házi készítése:
Hozzávalók:
1kg gesztenye
3 dl tej
4 dl víz
3 g vanilia (rúd)
50 g cukor
1.5 dl tejszín
50 g vaj (olvasztott)

1. A gesztenyék púpos tetejét éles késsel X alakban bemetszük, vigyázva, hogy a gesztenye húsába ne nagyon vágjunk bele. A vágással felfelé alufóliával bélelt tepsire ültetjük a gesztenyéket és vizet öntünk alájuk.

2. 120 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Ez idő alatt a tetejük a vágás mentén kinyílik.

3. Még forrón nekikezdünk a terápia-melónak: a gesztenyéket megszabadítjuk külsű és belső héjuktól. Két irányból két ügyes mozdulattal felpattintjuk a kemény héjat, mire a gesztenye szinte magától kifordul. Ha nem így történik, kis késsel besegíthetünk neki. Ha a belső barna héj egyes szemekről esetleg nagyon nem akarna lejönni, tegyük félre, és a végén pár percre dobjuk forró vízbe, utána könnyen lehúzhatóvá válik az is. 1 kg gesztenyéből kb. nettó fél kiló pucolt lesz, a hozzávalók mennyiségei is ehhez vannak igazítva, így akinek kevesebb lenne a nettó súly, úgy arányosan a többi hozzávaló mennyiségét is csökkentse!

4. A csupasz gesztenyéket feltesszük főni a tejjel, 3 dl vízzel, a vaníliarúd kikapart magjaival és az üres vaníliarúddal. Kb. 3/4 óra alatt puhára főzzük, majd leszűrjük.

5. A cukorból és 1 dl vízből pár perc alatt szirupot főzünk. (A szirupot mézzel helyettesithetjük.)

6. Turmixban pürésítjük a gesztenyét a tejszínnel, a vajjal és a sziruppal.

(Ha nem süteményhez, hanem gesztenyepüréhez készítjük a masszát, akkor a további lépések:
7. A krémes masszát tiszta tálba öntjük, hűlni hagyjuk, majd lefóliázzuk és a hűtőbe tesszük legalább 6 órára.
8. A dermedési idő elteltével a gesztenyemasszát krumplinyomón áttörjük vagy nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük.
9. Tejszínhabbal tálaljuk.)

Most térjünk vissza a süteményhez:

Elkészítjük a piskótát, de ezt most nem részletezzük.

A krémhez 5 dl tejet egy kanál cukorral felforralunk, hozzákeverjük a liszttel, 3 kanál cukorral és 2 dl hideg tejjel kikevert tojásokat, s folyamatos keverés mellett készre főzzük. Hozzáadjuk a vaniliás cukrot. A tűzről levéve időnkénti keverés mellett hidegre hűtjük. A puha, szobahőmérsékletű vajat 100 g porcukorral habosra keverjük, apránként hozzákeverjük a gesztenyemasszát, s ezt fokozatosan eldolgozzuk a kihűlt főtt krémmel.

A krémet a kihűlt piskótára kenjük, vagy megtöltjük a kettévágott piskótát, vagy egyéb tetszés szerinti formában egyesítjük a két anyagot. A lényeg, hogy a tetejére felvert finom édes tejszínhab kerüljön.

Néhány órára érdemes hűtőbe tenni.

Szerintem felesleges jó étvágyat kívánni, mert nincs földi halandó, akinek ne csiklandozná az ínyét ez a sütemény.


A fent leírt recept egy javított változata a múlt héten elkészített, majd elfogyasztása után a család által egekig dicsért tortának, ami így nézett ki:













2014. január 4.

Ropogós Gnocchi


Bevallom, hogy szeretem az olyan vacsorákat, amelyek nagyon rövid előkészítést igényelnek. Nem baj, ha az edény a délután folyamán órákig a sütőben van, a lényeg, hogy ne kelljen fél óránál többet töltenem a konyhában, mikor egyéb fontos elfoglaltságom van.

Ez a recept megfelel ennek az elvárásnak. Az ötlet két olyan dolog ötvözéséből született, amit nagyon szeretek: gnocchi, és antipasti.

Szeretnék egy-két szót a gnocchi-ra vesztegetni. A Strauss salátagyár fejlesztési részlegén dolgozom, ahol munkatársaimmal kikisérleteztünk egy olyan könnyű és légies terméket, mely (Izraelben egyedülálló módon) a zacskóból kivéve nem igényel előfőzést, így az rögtön odakéretszkedhet a tepsibe a grillezett zöldségek mellé. Készítsünk egy gyors friss zöldségsalátát is a serpenyő mellé, és meg is van a mai vacsoránk.

Néhány megjegyzés:
Ha nem a fentebb említett Strauss terméket választjuk, természetesen a száraz gnocchit a sütőbe helyezés előtt meg kell főzni, vagy – ha sok időnk van - házilag is elkészíthetjük azt.
Fontos, hogy a zöldségek és a gnocchi egy rétegben feküdjenek, hogy az egész egységesen legyen ropogós.
A receptben szereplő zöldségeket - a család ízlésének megfelelően - nyugodtan másokra lehet cserélni.


Hozzávalók (4-6 adaghoz):

800 gr (2 Strauss csomag) friss gnocchi
1/2 fej karfiol kis virágjaira szedve
2 pohár (kb. 15 darab) kettévágott koktélparadicsom
2 vöröshagyma nyolcadokra vágva
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
tengeri só
½ pohárnyi reszelt kemény sajt (parmezán, Caciocavallo)

Elkészítés:

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
A sütőedényben egy rétegbe rendezzük a gnocchit, a karfiolt, a paradicsomot és a lilahagymát. Olívaolajat és balzsamecetet öntünk rá, majd megszórjuk tengeri sóval és sajttal.
25-30 percig sütjük.
Jó étvágyat!

A Facebook-on is követhetsz minket.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...