Google+ Google+

2011. március 20.

Húsgombócok boros-mézes körettel

Fotó: Peter Frank
Most 12-en voltunk együtt a hétvégén, és mivel Maginak tanulnia kellett, úgy döntöttem, hogy a szombati főételt ezúttal én készítem el. Nem tartott sokáig a főzés, ebéd előtt még egy jó focimeccsre is jutott idő a házunk melletti parkban.

Hozzávalók (kb. 8 főre):

0.5 kg darált marhahús
0.5 kg darált csirkehús
2 kanál méz
1.5 pohár vörösbor
3 közepes, karikára vágott hagyma
3 kanál olivaolaj
6 krumpli, negyedekre vágva
1 pirospaprika, a fele csíkokra vágva, a másik fele lereszelve
2 tojás
fél köteg petrezselyem, fele felaprítva, a másik fele egészben
2 kanál levespor
3 pohár forró víz
5 gerezd fokhagyma vékonyra vágva
1 pirospaprika vékonyra szeletelve
1 kiskanál édespaprika
bors



Elkészítés
Először elkészítjük a húsgombúchoz a masszát.
Fél kiló darált marhahús és fél kiló darált csirkehús, 2 tojás, vékonyra vágott fokhagyma, só, fekete bors, felaprított petrezselyem és lereszelt friss pirospaprika. Jól összekeverjük és félretesszük.

Kis tűzön megmelegítjük az olivaolajat és hozzátesszük a hagymakarikákat. Néhány percig sütjük, míg aranyló nem lesz, aztán hozzátesszük az erőspaprikát, a pirospaprikát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a krumlit és néhány percig pároljuk.
Körülbelül további két perc múlva hozzáteszük a vörösbort és a mézet és összekeverjük addig, míg szép barna színt kap az egész keverék.
Forró vízben elkeverjük a levesport és beleöntjük a fazékba.
Zárt fedővel körülbelül 15 percig főzzük.

Kis húsgombócokat készítünk és óvatosan a fazékba helyezzük őket.
Hozzáadunk pirospaprikát, sót, paprikát és a maradék petrezselymet.
Félig nyitott fedővel főzzük körülbelül egy óráig, míg a köret sűrűsödni nem kezd.
Picit még ízesítünk rajta és tálaljuk.
Jó étvágyat!

5 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó kis kajának hangzik!
    (kissé már aggódtam, hogy vegák vagytok, de neeem:)
    A levespor olyasmi mint a Vegeta?
    Adrienn

    VálaszTörlés
  2. Ha tudnám hogy milyen a vegeta, tudnám hogy olyane :)
    még nem vagyunk vegák, de lehet hogy afelé haladunk...
    de nem kell félni, lesz itt hús is bőven :)

    VálaszTörlés
  3. A Vegeta az olyaaan.... hogy azt el sem lehet mondani.
    Van benne szárított hagymakivonat, sárgarépa, paszternák, só, cukor, lestyán, valami amitől sárga-talán kurkuma, nátrium glutamát, a többi összetevő E-vel kezdődik, és számokkal folytatódik. Por alakban kék tasakban kapható, (a tasakon vagy dobozon egy középkorú elhízott joviális, ám mégis ellenszenves szakácssapkás alak van (rajzolt alak) meg répák és zöldségek..

    A termékről még a továbbiakat kell tudni. Magyarorszégon a "vegeta" használata olyannyira elharapódzott, már gyerekkoromban is volt, hogy nem egy háztartásban mindennek egységes vegeta íze van.
    Van egy csoport aki fellázadt, és soha semmibe, semmi körülmények közt nem tenne.
    Jómagam azok közé tartozom, akik bár olykor olykor használják, de szemérmesen elrejtik hátra a fakanalas köcsög mögé, ha mondjuk gasztro-téren járatos ismerősük (pl Fűszeres Eszter jön hozzájuk.

    A Vegeta azt hiszem az egykori Jugoszláviából indult hódító útjára, magyar testvére a Delikát, amelyet úgyszintén mindenki Vegetának hív. A Vegeta az fogalom..
    Adrienn

    VálaszTörlés
  4. azta milyen profi leírás! nagyon teccett :)
    szóval amit levespornak írtam a receptben az nem olyan mint vegeta, csak hasonló. szóról szóra fordítva: "igazi csirke levespor" amikoris az igazi nem a levesporra hanem a csirkére utal, ugyanis van benne csirkehús... egyébként ennek az összetevőiben is van két E betűs méreg...

    VálaszTörlés
  5. Ma ebédre megcsináltam a fent említett húsgombócokat, "mindössze" annyi különbséggel,hogy bor,méz és friss pirospaprika nem került bele,mert nem volt itthon...
    Nyilván így nem volt az igazi,de így sem panaszkodtak az ízére.
    Ili

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...